A Nemzeti Megfigyelőpontok

A Light On program a projekt-országokban megfigyelőpontokat állított fel, amelyek a program végrehajtói mellett külsős szakértőket is alkalmaznak.


Utóbbiak

- részt vesznek abban a nemzetközi kutatásban, amely a rasszista nyelv, szimbólumok és tettek, és ezek hatásának feltérképezését célozza;
- információt szolgáltatnak az adott országban a rasszizmussal szembeni fellépés jogi szabályozásáról és a különböző szervezetekről, hatóságokról;
- együttműködnek a projekteszközök kifejlesztésében;
- segítik a program szempontjából releváns helyi civilszervezetek, köztestületek és hivatalok együttműködésének kialakítását
- részt vesznek olyan helyi/regionális és országos kezdeményezésekben, amelyek a rasszista nyelv és szimbólumok-  terjedését korlátozzák, illetve az ezzel kapcsolatos helyi tudatosító kampányban.
-  fordításokat készítenek
- elkészítik a LIGHT ON film nemzeti epizódját.

Lépj kapcsolatba egy Nemzeti Megfigyelőponttal, hogy

 részt vehess a tudatosító kampányokban és a helyi szemináriumok egyikén
 tájékoztatást kapj a projektben zajlott kutatási eredményekről és kifejlesztett eszközökről,
 tippeket kapj azzal kapcsolatban, hogy mit tehetsz az online gyűlöletbeszéd ellen


Email: lightonbudapest@gmail.com